Köszöntjük Cakóháza Honlapján!
Cakóháza Győr-Moson-Sopron megye egyik legkisebb települése a Tóköz és a Rábaköz találkozásánál fekszik.
A falu Árpád-kori történetére vonatkozó tanulmány szerint a mai Cakóháza helyén egy Barbach nevű település állt, amely nem azonos a Sopron megyei Barbaccsal. Várjobbágyok földje volt. A Czakó család a XVI. Századból szerepel mind cakóházi lakosok az 1600-as évek elején Gyapay György birtokos nevével találkozunk. A Gecsényiek is megjelentek a falu birtokosai között.
Cakóháza mint nemesi falu jelentős szerepet játszott a környék életében a XIX. Század közepéig. Az 1800-as években a falu többsége katolikus, a többi evangélikus, ill. zsidó, akik többnyire kereskedők voltak. A zsidó vallású embereknek külön temetőjük volt, először a Mohostó nevű dűlőben, majd a községi temető mellett, attól mély árokkal elválasztva. 1848-49 évi szabadságharcban Cakóházáról 4 fő vett részt. 1848 után a kiváltságukat elvesztett kisnemesek birtokukat eladták és elköltöztek. A falu a közterheket egyre nehezebben viselte. A falu életét képviselő-testület irányította körjegyző vezetésével, amelynek székhelye Cakóháza volt.
A XX. Század első évtizedében az I. világháborúig gazdasági fellendülés volt jellemző. Nőt a vállalkozási kedv, mindenki igyekezett földet venni, a cukorrépa termesztés jövedelmező volt. Az első világháborúban 38-an vettek részt, 8 fő hősi halált halt, emléküket a „Haranglábon” tábla örökíti meg, amelyet 1876-ban emeltek. A falu életében az első években még különösebb változás nem volt, a munkáskezek azonban nagyon hiányoztak. A gyerekek ahogy befejezték az elemi iskola 6. osztályát, már szinte felnőtt munkát végeztek. A II. világháború 7 áldozatot követelt.
1944 szeptemberében három szovjet hadifogoly került Cakóházára dolgozni, akiknek csak a személynevük tudjuk. A falu lakossága napokon belül megbarátkozott velük. 1944. december 31.-én 12 fiatalt leventeként Németországba vittek. A háború után 5 család elköltözött telepesnek Levélre. 25 fővel ismét fogyatkozott községünk lakóinak száma. Az első jelentős beruházás 1947-ben kezdődött, amikor a temetőtől az iskoláig szilárd kőalappal
látták el a „vendégmarasztaló” sáros utat.
1949-ben községünkben is végetért a petróleumlámpás korszak. Kigyúlt a villany, ez megnyitotta a kulturáltabb élet kapuit. 1950-ben az új tanácstörvény életbelépésével Rábcakapi és Cakóháza közös községi tanácsot hozott létre.
Az 1956-os forradalom közvetlenül nem érintette a falut. 1959-ben a Tsz. Szervezés következett. 1975-től 7 községet (Bősárkány, Rábcakapi, Tárnokréti, Cakóháza, Acsalag, Maglóca, Barbacs) felölelő Közös Tanács székhelye Bősárkány lett. Az összevonás a társközségeket majdnem minden területen hátrányosan érintette.
1990-ben megalakult Rábcakapival közösen a Körjegyzőség. 1997-ben pedig Markotabödöge Rábcakapi és Cakóháza községek hoztak létre körjegyzőséget, Markotabödöge székhellyel. Majd 2013-tól Kóny székhellyel, Markotabödöge, Rábcakapi,Barbacs községekkel közösen hozott létre hivatalt.
A falu Árpád-kori történetére vonatkozó tanulmány szerint a mai Cakóháza helyén egy Barbach nevű település állt, amely nem azonos a Sopron megyei Barbaccsal. Várjobbágyok földje volt. A Czakó család a XVI. Századból szerepel mind cakóházi lakosok az 1600-as évek elején Gyapay György birtokos nevével találkozunk. A Gecsényiek is megjelentek a falu birtokosai között.
Cakóháza mint nemesi falu jelentős szerepet játszott a környék életében a XIX. Század közepéig. Az 1800-as években a falu többsége katolikus, a többi evangélikus, ill. zsidó, akik többnyire kereskedők voltak. A zsidó vallású embereknek külön temetőjük volt, először a Mohostó nevű dűlőben, majd a községi temető mellett, attól mély árokkal elválasztva. 1848-49 évi szabadságharcban Cakóházáról 4 fő vett részt. 1848 után a kiváltságukat elvesztett kisnemesek birtokukat eladták és elköltöztek. A falu a közterheket egyre nehezebben viselte. A falu életét képviselő-testület irányította körjegyző vezetésével, amelynek székhelye Cakóháza volt.
A XX. Század első évtizedében az I. világháborúig gazdasági fellendülés volt jellemző. Nőt a vállalkozási kedv, mindenki igyekezett földet venni, a cukorrépa termesztés jövedelmező volt. Az első világháborúban 38-an vettek részt, 8 fő hősi halált halt, emléküket a „Haranglábon” tábla örökíti meg, amelyet 1876-ban emeltek. A falu életében az első években még különösebb változás nem volt, a munkáskezek azonban nagyon hiányoztak. A gyerekek ahogy befejezték az elemi iskola 6. osztályát, már szinte felnőtt munkát végeztek. A II. világháború 7 áldozatot követelt.
1944 szeptemberében három szovjet hadifogoly került Cakóházára dolgozni, akiknek csak a személynevük tudjuk. A falu lakossága napokon belül megbarátkozott velük. 1944. december 31.-én 12 fiatalt leventeként Németországba vittek. A háború után 5 család elköltözött telepesnek Levélre. 25 fővel ismét fogyatkozott községünk lakóinak száma. Az első jelentős beruházás 1947-ben kezdődött, amikor a temetőtől az iskoláig szilárd kőalappal
látták el a „vendégmarasztaló” sáros utat.
1949-ben községünkben is végetért a petróleumlámpás korszak. Kigyúlt a villany, ez megnyitotta a kulturáltabb élet kapuit. 1950-ben az új tanácstörvény életbelépésével Rábcakapi és Cakóháza közös községi tanácsot hozott létre.
Az 1956-os forradalom közvetlenül nem érintette a falut. 1959-ben a Tsz. Szervezés következett. 1975-től 7 községet (Bősárkány, Rábcakapi, Tárnokréti, Cakóháza, Acsalag, Maglóca, Barbacs) felölelő Közös Tanács székhelye Bősárkány lett. Az összevonás a társközségeket majdnem minden területen hátrányosan érintette.
1990-ben megalakult Rábcakapival közösen a Körjegyzőség. 1997-ben pedig Markotabödöge Rábcakapi és Cakóháza községek hoztak létre körjegyzőséget, Markotabödöge székhellyel. Majd 2013-tól Kóny székhellyel, Markotabödöge, Rábcakapi,Barbacs községekkel közösen hozott létre hivatalt.